Vissza a kezdőlapra !  Mondeo balesetek, törések, crash, accident.   Százzal a pirosba

                         írta: ND                          

A www.hallotaxi.hu -n  olvashatjuk a hírt: "Hajnali egy órakor egy Passat a tilos jelzés ellenére hajtott be az Üllői út és József Krt. kereszteződésébe, 100 Km/h-s sebességgel. A baleset nagyságára jellemző, hogy a rendőröknek is közel egy órás tanácskozásba telt mire a 3 szemtanú és az ütközésben nem sérült taxis elmondása alapján rekonstruálni tudták a balesetet. A vétkes Passat, a Blaha Lujza tér felől érkezett a József Krt.-on, a Petőfi híd irányába. Mint azt a szemtanúk elmondásából megtudhattuk, már a Baross utca - József krt. kereszteződésen is a tilos jelzésen haladt át, érzékelhetően nagy sebességgel. Az Üllői úthoz érve figyelmen kívül hagyva a jelzőlámpa tilos jelzését behajtott a kereszteződésbe, ahol először a Mondeoval ütközött össze, ami a Nagyvárad tér felől érkezett három utasával, majd a járdaszigeten parkoló Golf hátuljának csapódott és onnan lepattanva beleszaladt egy Suzukiba, ami végül megállította a torpedóvá átalakult Passátot.

 

A Ford Mondeos City taxi az ütközéstől pörögni kezdett és összeütközött egy Rádió Taxival, ami a Kálvin tér felől érkezett szintén utassal a fedélzetén. Az ütközést követő pillanatban a Passát anyósülésén utazó fiatalember kiugrott az autóból és elfutott, öt sérültet hagyva a baleset helyszínén. A Vétkes sofőr már nem volt ilyen fitt állapotban, őt a mentők súlyos sérülésekkel szállították a korházba. A City taxi sofőrjét és három utasát szintén sokkos, súlyos állapotban szállították el a nagy erőkkel kiérkező mentők. A Rádió Taxi sofőrje és utasa sérülés nélkül úszták meg a balesetet. A vétkes sofőrnek elég nehéz lesz tagadnia a jelentős sebességtúllépést, mivel az autójának kilométerórája az ütközés pillanatában felmondta a szolgálatot és így a rendőröknek csak le kellett olvasniuk az óra által mutatott eredményt."        

Az eredeti hosszabb változat itt érhető el, a témához tartozó fórum itt.

A képekért köszönet Csogu-nak a Hallotaxi.hu-ról

 

 

 

 

Álljon itt egy kép az "ellenfélről", szemtanuk szerint szétesett darabjaira a motortér. Nem szemléltetésként lett felnyitva így ;-)                                      

 

Azért lehet látni, hogy ebben a motortérben még felismerhetőek az alkatrészek. Keresd meg a kerék mögött a torony tetejét a képen, nos annak jócskán közelebb kellene lennie az oldalvonalhoz ;-( Lehet látni, hogy a bölcső tartotta a helyét, csak a többi tekeredett rá. Az akkumulátor lebukott, kitúrva helyéről a légszűrőházat, felnyomta a bal oldali torony tetejére.

 

Jellemző az ütközés nagyságára hogyan  milyen mértékben gyűrődött a motorháztető. A bal oldala, mintha csokipapírból lenne, pedig van ott alatta bőven merevítés ;-(

 

Ennek a kitört ablaknak a miértjéről nem sokat tudok. Nem hiszem, hogy a roló a túlsó oldalról ért ütés hatására itt ki kívánkozott volna. Nem látok olyan erőhatást, hogy a bal hátsó ajtó beragadt volna.

 

A fejtámlán lévő nyomokból látható, hogy itt bizony történt személyi sérülés;-( A vezető ülésének háttámlája mintha megcsavarodott volna, a túlsó oldal mintha előbbre lenne, a beltéri lámpa kipattant a helyéről.

 

Amint az elvárható volt, a légzsákok durrantak ahogy kell. Valószínűleg az ütközés hatására került a kormányt a felső állásába, mert egy kisebb termetű vezetőnek ez nem lehet kényelmes fogás.

 

Érdekes, elvileg ez a bal hátsó sarok részesült a legkisebb erőhatásból, mégis megadta magát a hátsó kipufogódob felfüggesztése.

 

Ami a kocsi alatt fénylik, az állítólag az üzemanyag. Nem tartom valószínűleg, hogy a tank sérült volna, mert akkor nagyobb lenne a tócsa.

 

A tűkör üvege épp maradt, csak a háza fordult ki. Az ütközéskor a felni deformálódott, az ekkor fellépő durrdefekt hatásra ugorhatott le a gumi. Aztán gyűrődött is rendesen, mert még forgott is rajta ;-( Lengéscsillapító iránya is érdekes szöget mutat, keresd a tetejét.

 

Figyeljétek meg, hogy a pollenszűrő feletti árok műanyag takaró lemezei is feltolódtak a szélvédőre tíz centit. A kerék is közelebb került az "A" oszlophoz, a torony elmenőben magával húzta alul ;-) Biztos félelmébe beugrott a turbó mellé, a tűzfalhoz. ;-)

 

Ezt a sérülést akkor kapta a Mondi, amikor ez első perdüléskor elkapta a támadó frakkját. A kerék szélességét véve olyan 30 cm-es benyomulásra tippelek (195/60R15). A lökös elég jól megúszta. Vagy nyitva a csomagtartó ajtó, vagy a D oszlop is kifordult egy kicsit, mert látható a hátsóajtó teleszkópja.

 

A hátsó lámpaburkolat elszállt, az alaplap az izzókkal ott lóg a lökösön bal oldalt. Az ablak alsó vonalának kanyarulataiból látható, hogy mekkora a deformáltság mértéke. A fő támadási pont éppen a tank nyílása felett volt.

Mégegyszer is köszönet a képekért Csogunak.

 

v70122

 

 

Nem tudom felfigyeltettek-e rá, hogy a szélvédő egészben van és nem fejelte ki senki, vagyis be voltak kötve!  A fáma szerint a vezető az ütközés hatására a jobb oldali lábtérben landolt, fejjel ;-( Az első és a hátsó tengelyen más mintázatú gumik vannak. Az elsők gumik biztos, hogy téliek (nem mintha ennek sok köze lenne a balesethez).

Végszó?

Hát a képek magukért beszélnek. Volt itt erőhatás, amit el kellett vezetni, fel kellett őrölni. A Mondi utasai sokkot kaptak, hát ha belém szállnának oldalról százzal ez a minimum reakció lenne részemről is. ;-(

Mindent összevetve elégedett vagyok, a kocsi törjön, de védjen. Úgy érzem, sokkal nagyobb esélyük volt, mint egy másik típusú autóban. Ha ezt a másfél tonnát így megviselte ez az ütközés, akkor mi lett volna 1 tonnás autóval?

Látható azért, hogy velük volt a Mondeos védőangyaluk ;-)

Üdv ND                             Mondeo balesetek, törések, crash, accident.