Vissza a kezdőlapra !            Gondolataim a Mondeo klímájáról

írta:  Peti                         

A Cég ahol dolgozom épületgépészettel, azon belül is legfőképpen a klímatechnikával foglalkozik, régebben építettünk be utólagos klímaberendezéseket autókba is. Ma már csak hibafeltárással és feltöltéssel foglalkozunk ezen a téren. Anno zsír új MKI, és MKII -kbe is építettünk be klímákat, melyet a helyi márkaképviselet úgy árult gyári klímásként ;-) Csakhogy az igazi gyári klímás autókra akkoriban igen sokat kellett várni.

Micsoda emlékek :-) A háromállásos műhely minden állásán 0-km-es MKI-ek álltak egymás mellet, darabokra szedve. Ennek köszönhetően elmondhatom magamról, hogy vezettem null kilométeres MKI-et és MKII-t is. Na mielőtt teljesen elérzékenyülnék térjünk a lényegre. Ha az illusztrációkat végig nézed, akkor lesz elképzelésed, hogy mi mindent értünk az autós klíma alatt. A képek önmagukért beszélnek, ezért nem azokról beszélnék, inkább általánosságban.

 

 

Tehát mi akkoriban két forgalmazóval álltunk kapcsolatban, egyik a Scorpio cégnevet viselte és forgalmazta az ALEX típusú autóklímát, a másik a KIC cégnevet viseli és tőlük a DIAVIA klímákat vettük. Mondeok-ba nagytöbbségben a DIAVIA-t raktuk, mert sokkal precízebben volt a Mondeo-hoz illesztve és könnyebb volt a beszerelés.

Mivel már hat éve nem foglalkozunk beépítéssel, ezért a beszállítókkal is megszakadt a kapcsolat, így a mai árakkal sem igazán vagyok tisztában. Arra emlékszem, hogy akkoriban 360.000 Ft körüli összegbe került egy ilyen klíma készre beépítve, de lehet, hogy pár tízezret tévedek, akkoriban inkább a Cég műszaki vonalán tevékenykedtem, nem voltam benne annyira a pénzügyekben.

Ha valaki most törné rajta a fejét, hogy klímát építsen utólag a Mondeojába, akár otthon is, nyugodtan belevághat, csak legyenek megfelelő szerszámai, és egy kitartó csapat, min. három tagú.

Nekünk két és fél szerelővel, egy MKI-be két 8 órás munkanap kellett a beszereléshez a vége felé.

Az első az majdnem négy napig tartott!!!

Meg kellett ismerni, hogy mit, hogy lehet bontani ezeken az autókon, ne felejtsük el azt, hogy mennyibe kerültek ezek a gépek mondjuk 1996-ban. Kellet rájuk vigyázni kellőképpen.

 

 

Egy autóklíma, de minden hűtő-rendszer négy fő alkotóelemből áll össze:

-        kompresszor (motortérben, a blokk oldalán),

-         kondenzátor (a külső vízhűtő előtt található, és úgy is néz ki, mint a vízhűtő kistestvére),

-        adagolószelep (a tűzfal környékén találhatod, kis fém dobozkára emlékeztet a legjobban, jelentéktelen kinézete miatt nem tulajdonítunk neki nagy szerepet, pedig a legérzékenyebb pontja a rendszernek),

-       elpárologtató (na Őt szeretjük a legjobban, mert közvetlenül Ő adja nekünk a hideget az utastérben).

Működési elve dióhéjban. Van egy olyan közegünk, ami nyomás hatására képes a környezetéből hőt elvonni, Ő a hűtőközeg, manapság szinte csak R134A nevűt használnak az autóklíma iparban. Ezt a hűtőközeget a kompresszor fogja, és nagy nyomással bepasszírozza a kondenzátorba, ahol a ventilátor, és a száguldozó Mondeo vezetőknek köszönhetően, a menetszél segítségével, gőz halmazállapotból, folyékony halmazállapotba kerül, és közben leadja hőt ad le. Ez a folyadék elindul az adagoló szelep felé, amely egy fix fojtás a rendszerben, vagyis egy nagyon pici átmérőjű furat, a folyadék ezen átpréselődve elkezd elpárologni az elpárologtató egységben és az elpárolgása során hőt von el a környezetétől, és már kész is a hideg felület, amin már csak levegőt kell keresztüláramoltatni, amit lehűt. Az elpárolgott hűtőközeg pedig megjelenik kompresszor szívóoldalán, amit az bepumpál a kondenzátorba. Hát így kerek egy hűtőkör.  

 

 

Hogy mi szokott benne elromlani?

Maga a klíma az előbb említett szerkezeti elemekben kimerül, de meghibásodni általában a klímát komfortosabbá tévő segédmechanizmusok szoktak, a légáramlást irányító vákuumrendszer és az elektronika.

Ha csak magát a közvetlen klímarendszert nézem, akkor a meghibásodások korlátozott számúak lehetnek.

Dugulás előzménye, hogy valamilyen szennyeződés került a rendszerbe, általában azért, mert meg volt bontva, és nyitva hagyták a csővégeket, vagy a megbontott elemek csatlakozóit. A hűtőkör belülről sterilnek kell lennie, ezért igazából még a levegő is károsító hatással van rá, mert a levegőben lévő nedvesség, a hűtőkör olajával keveredve elsavasítja az olajat. 

A dugulás legszembetűnőbb jele, ha a csőrendszer fém szakaszait végigpásztázva, működés közben deresedés nyomaira bukkanunk. De a kevés gázmennyiségnek is ugyanilyen tünete van, csak a rendszer más szakaszán.

 

 

Elektromos probléma okozója lehet a rossz kapcsolód, de lehet, hogy már odáig sem jut el az áram. Probléma forrása lehet a motortérben lévő kapcsolód is, ami a külső ventilátort is vezérli. Ha nagyon kevés gáz van benne (kikapcsol a rendszernyomás 2,0 bar alatt van), akkor ez a kapcsoló nem engedi indulni a klímarendszert.

 

Termosztát hiba, vagy elmozdult a helyéről az érzékelője, ami normál esetben az elpárologtatóba belépő levegő hőmérsékletét érzékeli, és az elpárologtató fagyása esetén leállítja a rendszert. Vagy a termosztát érzékelő szálából elment a töltet. Vagy egy jóakaród eltekergette. ;-(

 

Egyebek  A pollenszűrőd el van tömődve (jele: párásodik a szélvédő). Nem eléggé hűt a rendszer, kevés a gáz benne, nem a kikapcsolt rendszernyomás a lényeg, hanem a töltet súlya, működő klímánál a nyomás már árulkodó. A külső kondenzátort érdemes legalább évente nagynyomású mosóval kimosni, óvatosan, a rárakódott élőlényektől.

 

 

A klíma nélkül legyártott Mondeo-ban nincs belső levegő keringtetés!!!

Ezért kell átalakítani a vákuumrendszert és a szellőzőrendszert. Fel kell készíteni arra, hogy ha belső levegőt tudjon keringetni. Mivel azt sokkal hamarabb lehűti a klíma és nem pazarol energiát. 

Hogy mennyire van előkészítve a Mondeo az utólagos klímaszerelésre? Lehetne jobban is ;-(

Egy példa - OFF japán autóba egy embernek 4-5 óra beszerelni egy klímát. Persze az nincs is ennyire biztonságos, mint a Mi Mondink ;-)

Kívül nem igazán bonyolult a dolog mert megvannak az alkatrészek felfogatási helyei. Bezzeg belül, műszerfalat mindenestül ki kell szerelni, sőt még a mögötte lévő, gyárilag iszonyatos erős ragasztóval és csavarokkal odafogatott merevítő csövet is ki kell „cibálni”, ez önmagában két emberes feladat. Be kell vallani, hogy a gép belseje már soha nem lesz olyan, mint előtte, valamit valamiért.

A nagyobb probléma az, hogy a beépítéskor az ECU-ba is be kell kötni vezetéket, a motor fordulatszám emelése miatt.

Csatlakoztatások

Na erről rögtön meg lehet állapítani, hogy gyári klímás-e akocsi. Az utángyártott klímák "hollandis" kötésekkel vannak megoldva, és nem a mindenki által szeretett gyári speciális összedugós csatival. Csőcsatlakozások tulajdonképpen csak az alkatrészeknél vannak (kompresszor, kondenzátor, adagolószelep), az elpárologtatót azért nem írtam, mert az adagolószelep arra van szerelve. A csatlakozások esetleges bontásakor nagyon oda kell figyelni a tömítések állapotára, ezek kis gumigyűrűk, amiket igen sok helyen meg lehet venni, forintokért. Na a rafinált klímajavítók, ebből tudnak nagy pénzeket keresni, képesek azt állítani, hogy egész csőszakaszt, vagy csatlakozót kellett cserélni, holott csak egy tömítést cseréltek ki. ;-( Ezeket a tömítéseket a kompresszorban, és részlegesen a hűtőközegben oldott olaj tart puhán és így tömít.

Ezért mondják, hogy télen is ajánlott bekapcsolni a klímát, hogy járjon a rendszerben a gáz és vigyen olajat a tömítésekre, így az nem fog kiszáradni, kirepedezni, és elengedni a drága gázunkból.

 

 

Elektromos bekötés

Ez a téma picit messzebb áll tőlem, mert nem vagyok elektromos szakember, de nem kell nagy tudomány, hogy a képek alapján tisztába kerüljön a lényeggel az ember. A lényeg, hogy működjön, hogy hogyan csinálja, az már az ő dolga ;-)

A szetthez adnak minden szükséges elektromos egységet kapcsolókat, relét, sőt ha jól emlékszem még vezetéket is, a szükséges hosszal. Manuális klímánál egyszerű dolgunk van, mert csak 12V-ot kell adnunk a rendszernek, és a többi már csak az adott egységek, nyomáskapcsoló, klímakapcsoló, termosztát, ventilátor vezérlő relé bekötése. Illetve egy szál még van, amit a motorvezérlőbe kell bekötni.

Viszont a digitklíma már egy picit bonyolultabb, de a rajzokat követve, egy kis szaktudással az is beköthető. Arról is vannak emlékeim ;-)

Végezetül, pár szó a karbantartásról

Igazából az autóklíma nem igényel karbantartást, vannak olyan nézetek, hogy időnként le kell cserélni a gázt mert elöregszik. Hát ha rám hallgatsz, nem kell cserélni, az ilyen szövegnek ne dőljetek be.

A karbantartás részedről kimerül abban, hogy a külső kondenzátorból eltávolítod a bogár tetemeket, valamint télen is megjáratod a klímát, ha plusz 5 fok felett van a hőmérséklet. Ekkor az olaj megkeni a gumitömítéseket, ezáltal nem száradnak ki és nem eresztik el a gázt.

Az elpárologtató tisztítására megjelentek manapság a Spray formában kapható kimondottan klímatisztító szerek. Általában adnak hozzá egy hosszú csövet, ezt olyan helyről dugjátok a szellőzőrendszerbe, ami a legközelebb van az elpárologtatóhoz, mert ezek a szerek a kifújásuk utáni kihabzási stádiumban tisztítanak.

A legtökéletesebb módszer az lenne, ha közvetlenül az elpárologtatóra tudnánk fújni a tisztítószert, vagy könnyű lenne kivenni és tudnánk mosni, akkor nem lennének azok a jellegzetes klíma szagok sem.  

 

Remélem sikerült képet alkotni, hogy mi mindent is takar az az egy szó, hogy klíma. ;-)

Üdv           Peti

 

 

 

v070523    Grafikázta, szerkesztette:    ND