Vissza a kezdőlapra !    Minitali a Paprikában - 2004.12.17.

 

 

 

 

Így sorakoztak a Mondeok hosszú tömött sorokban, várakozva gazdájukra, akik eljöttek ebben az ítélet időben. December 17.-ét írtunk. Erről a napról azt kell tudni, hogy hatalmas ónos eső esett. Rengeteg baleset történt ebből kifolyólag, a város bedugult. A kocsikról hosszasan kellett kapargatni a jeget. Többen ezért sem tudtak eljönni a találkozóra.

 

 

 

 

Cudar egy idő volt, már nagyon vártuk, hogy fedett helyre jussunk.

Múltkor részemről nagyon elégedett voltam a Csepp kávézó szolgáltatásaival és azért javasoltam helyszínnek újból azt.

Hát ez most nem jött össze.  ;-(((   

Bár megértésünket megköszönték, mi nem voltunk megértők ;-(((

Paprikás hangulatban átmentünk a konkurenciához, a Paprikába ;-)))

Eljöttek ülés rendben: Mikiati, BPéter és barátja, D.Zsolt, Oszi, Hovono és jómagam ( = ND - mielőtt élénken érdeklődne valaki a jómagam nick nevű kollega után ;-))) ).

 

 

 

Miután letelepedtünk, kimentem, hogy a későn jövőknek valami jelet hagyjak.

Először a Csepp kávézón hagytam üzenetet, alkoholos filccel kiírtam, hogy hová kell jönni. Az üvegről ez könnyen eltakarítható volt.

Az üvegre írt üzenet bejött ;-))))

Ez alapján talált meg minket  D.Zsolt, aki olyan messziről jött, hogy arra felé még meg sem érkezett ez az ítéletidő. Ha tudta volna, biztos meggondolta volna azért. Bár kocsit nem nagyon tapogattunk de biztos, hogy megérte eljönnie.

 

 

 

 

 

De biztos, ami biztos egy hirdetési lap hátuljára kiírtam, hogy "Gyere a Paprikába" és minden Mondeonak kitűztem a szélvédőjére.

Gondoltam maximum fellendítem a Paprika üzletét és akkor majd ingyen fogyaszthatunk ;-)))

A képen az is látható, hogy közben esett a havacska is kicsikét ;-(((

A tükörjégre még egy kis takarót, na most vezessél ügyesen!

 

 

 

Képzeljétek el, azt a valamit, ami így kezdődik, mint a lentebbi képen. Félelmetes agyarakként merednek felfelé az üvegmosók. Micsoda impozáns vonalak húzodnak meg a jég alatt ;-)

S úgy folytatódik, mint a jobb oldali képen látható ;-))) Most, akkor ez Mondeonak a hat pont nullás verziója? ;-)))

Milyen a vége? Legtöbben csak azt látják, mégsem emlékeznek rá ;-)))

"Hát haver, az ugy vót, hogy mellém gyütt az a böhöm nagy zödcség, oszt huss, elmönt." - sárga Suzukis után szabadon idézve ;-)))

 

 

 

 

 

Szóval, amikor kijöttünk a találka helyéről, már ilyen sötét volt. Fél hétkor indultunk el, hatig volt bevállalva a későn jövők bevárása.

Felesleges energiánkat levezettük egy Suzuki eltolásában. Benne ült az ideges tulaj és kedves neje. Minket nem nagyon zavart.

Elfelejtettem mondani, hogy ők kérték, mivel nem indult a kocsi.

Jómagam is toltam, bár miután megéreztem, hogy a hátsó ajtó közepe horpadós, kerestem jobb fogást rajta. Egyszer csak eszembejutott, hogy spuri a fényképezőgépért. Hát nem beindult, mire visszaértem ;-(

Ha jól felnyomod a monitor fényerejét, azért láthatod az önzetlen Mondeosok krémjét ;-))), akik megalkották az első Mondeo tulajdonosok által hajtott Suzukit ;-))) Így négy Mondeos hajtotta a Suzukit. Vajon, hány Suzukis kell egy másfél tonnás Mondeo hajtásához? ;-)))

 

 Ez volt a 2004-es év utolsó Minitalija. Persze azt mondanom sem kell, hogy jól elbeszélgettünk, jó érzésekkel távoztunk.

 

v41221

 

Üdv                 ND

 

 

 

Azért beragasztom ide emlékül a meghívót. Legközelebb telefonon egyeztetem a nyitvatartási időpontot, talán még a sarkot is lefoglalom ;-)))