Vissza a kezdőlapra !  Mondeo balesetek, törések, crash, accident.       Szarvashiba őzzel találkozni?

 

 

 

Saját élményem volt egy kisebb őz csordával. A Székesfehérvárt átszelő 8-as út egy része „elkerüli” a várost. Tavaly kivágták már azt a fiatal erdőt, melyből kivágtattak az őzek elénk. Szerencsére már hullottak a levelek, így észleltem a mozgásukat még lent az erdőben. Egy gyors pillantás a tükörbe és közel padlófék. Az első kettő „messze” előttem átment, a harmadiktól kezdve már majdnem feldöntöttek. Nagyon fontos tudni, hogy ha valahol elindulnak, akkor a csorda szellemében ugyanott ugrik ki mind. Tehát nem elég megúszni az elsőt. Visszatérve a történethez. Az út ott négy sávos, a legszélsőben voltam én, a túlsóban meg egy külföldi „emeletes” busz jött szembe, mivel az is fékezett, egy kis cikázással átért előtte az első őz. A második a nagy lila busz közepének nekiugrott. Valószínűleg úgy gondolta, hogy átugorja azt a lila akadályt. Majdnem két méter magasan csapódott be a busz oldalába. Megálltam, a gerinclövéshez hasonló vergődéséből ítélve a nyak csigolyája tört el. Persze a gyerekek el akarták vitetni velem a doktor bácsihoz, hogy meggyógyítsa. Nem akartam, hogy ez a negatív élmény megzavarja őket ezért gyorsan tovább indultam. Mondtam nekik, hogy nem lehet rajta segíteni. Próbáltam elterelni a gondolataikat róla, bár nem sok sikerrel. Azóta bűvös vadriasztó síppal járok-kelek, hogy hatásos-e? Ki tudja? Ártani nem árt. Citromheja megfigyelése alapján van olyan tipus, ami a ház körüli négylábúakra hatásos. Keresd meg a vadriasztós cikket, ha idáig elolvastad ezt, akkor már menni fog az is ;-))) Ne nevessél ki, bíz istók van aki csak a képeket nézi ;-(

Egyik kollegina Mondeoja találkozott egy őzzel, esetének képeit és tapasztalatait tanulságul elétek tárja. Fáradozását ezuton is köszönöm.

                                                                  ND                                      v40904

 

 

 

 

 

 

 

Augusztus első felében történt az eset. Állítólag ilyenkor hajlamosak az őzbakok a kelletténél nagyobb ostobaságot elkövetni a suták érdekében...

Na, az enyém egy határozottan öngyilkos jellemű, ámde szép méretes darab volt...

Pénteki nap volt. Előtte levezettem már kb 500 km-t, Szlovéniába  Nagykanizsán át. Mindennel együtt nem éreztem magam fáradtnak.  Este 11 volt, és tök sötét.  A Csopak – Veszprém közti úton esett az eset. Csopaktól kb. 2 km-re. Aki nem ismeri, annak: nagy hegyek, sok erdő, kb 10-12 %-os emelkedő. Mentem kb. 80-al (pedig ez amúgy nem jellemző rám...), a középső sávban. Senki mellettem, senki mögöttem, a külsőn meg nem akartam menni, mert kavicsos is volt, meg ugye a vadak... Aztán egyszer csak ugrott ez a "dög". Anyukám visított egyet, én tudtam kb. 2 métert fékezni. Nagytotálban, teljes díszkivilágítással, ugrás közben csaptuk el. Amúgy nagyon szép volt... Annyit éreztem, hogy valami puhának nekimegy a kocsi, nagy csattanás, dög (akkor már egész pontosan illet rá ez a kifejezés...) csúszik végig az aszfalton. Kicsit szétszórt lett, ha jól tudom, a fejét nem vesztette el, de a többi részéből pár kisebb darabot igen. Az első cselekedet: kiraktam az indexet, és olyan 40 méterre beálltam egy buszmegállóba, hogy ne jöjjenek belém hátulról. Aláfestésként anyukám visítozott... Én közöltem vele, hogy nyugi, tuti nem történt nagyobb baj, mindjárt megnézem... Kiszálltam a kocsiból. Első gondolatom az volt, hogy megnézem, hol a dög, mert ha arra jönnek mások is, akkor elcsúsznak a húson-véren, az meg csúnya balesetet okozhat... Nagyjából megnéztem, egy bokor alá csúszott be a megboldogult őz. Véresnek persze minden véres volt, jött pár autó, úgyhogy hamar eltakarodtam onnan, mielőtt én lennék a következő... Ez után megnéztem a kocsit. A másik lámpa még szorgalmasan világított, a refi is működött, de kb. az a látvány fogadott, amit lekaptam. Gyorsan számvetést csináltam: mociháztető kikalapálás-fényezés egy 20-as, új lámpa kb. 10. (nem volt pontos) Ezek után elgondolkodtam (még mindig higgadtan), hogy mit is kell nekem csinálni? A nagykanizsai ismerősöm, akinél voltam, pont teherautókkal foglalkozik, gondoltam csak tud nekem segíteni. Telefon (lazán, este 11-kor...), felveszi, meglepődik...

Mondom neki, hogy                  "bocs a késői zavarásért, de elütöttem egy őzet..."

Válasz:                                       " pont itt vagyok vendégségben egy kárszakértő barátomnál, adom őt..."

Kárszakértő barát véleménye az eset részletes leírása után: "Mondeo? Annak, akkor úgy se lett túl sok baja... Fogj egy nagy neylont, rakd be a csomagtartóba a dögöt, csinálj belőle pörköltet... Elvileg be kéne jelenteni a vadásztársaságnak. De pénzt ebből úgyse látsz, megszüntették az alapot. Lehet, hogy még neked kéne fizetned..."

A dögöt otthagytam, nem volt egy gusztusos darab... Bejelenteni meg bejelentettem másnap, névtelenül, egy egyesületi telefonszámról. Nagyon nem akadékoskodtak. Javítás: vettem szép új Valeo után gyártott lámpát 20 eFt-ért, lekaptam a lökhárítót, felraktam a lámpát, (talin - ha eljutok oda - mindenki elszörnyülködhet majd rajta:) Ekkor már majdnem úgy nézett ki, mint egy rendes autó. Felhívtam a fórumról a gyáli Mondeost, vettem nála egy ugyanolyan színű motorháztetőt, mint az enyém volt, 14 eFt-ért. Ki lehetett volna kalapálni az enyémet is, de többe került volna a fényezés. Én meg már mentem volna nyaralni....  Megvettem a díszrácsot előre 3 eFt-ért. Végül is ennyi volt a költség vele. Hja, a Ford szerviz természetesen kihozta volna a 3 elem fényezését 75000-re, az indexet és a lámpát 45000re...

Köszönet a jól előadott történetért.                                ND                             Mondeo balesetek, törések, crash, accident.